THE_SZTE_2018

Őrzi pozícióját a Szegedi Tudományegyetem a Times rangsorán

Nyilvánosságra hozta 2018/2019-es világrangsorát a Times Higher Education (THE). A brit szakfolyóirat listáján – a tavalyi évhez hasonlóan – a Szegedi Tudományegyetem a 601-800. helyen szerepel. Ezzel az eredménnyel a hazai egyetemek viszonylatában, holtversenyben a második legjobb az SZTE.

A világ több mint 1200 felsőoktatási intézményét rangsorolta idén a Times Higher Education. A 2018/2019-es listára 7 magyarországi intézmény került fel, közülük holtversenyben a második legjobb helyezést a Szegedi Tudományegyetem érte el. Az SZTE a 601-800. helyen szerepel a listán. Az értékelésben a Szegedi Tudományegyetem legerősebb mutatója a nemzetköziség, mely magába foglalja a külföldi oktatók és hallgatók számát, valamint a nemzetközi együttműködésben készült publikációkat.

 

A rangsor összeállításánál 13 mutatót vettek figyelembe 5 csoportba osztva: a tanulási környezet, a kutatás minősége, az idézettség, az iparból származó jövedelem, és a nemzetköziség. Az első három szempont 30-30%-os, az ipari bevétel 2,5%-os, a nemzetköziség pedig 7,5%-os súllyal számít be a teljes pontszámba.

 

A teljes lista itt elérhető: THE World University Rankings 2018/2019


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

 

Kocsis KadosaKocsis Kadosa – TTIK, programtervező informatikus

Amikor egyetemet választottam, fontos volt a város is és a szak hírneve is. Így jutottam Szegedre. Szerintem ideálisabb itt tanulni, mint más városban. A szakomat nagyon szeretem, sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken, ez pedig hasznos lesz majd a munkám során. A tanárok igazán segítőkészek és közvetlenek. A szaktársaim is rendesek, úgy gondolom, tartós barátságokat sikerült kialakítani néhány emberrel.





Tóth EnikőTóth Enikő – ÁOK – orvos

Szeretem Szegedet, nagyon barátságosak az emberek. A TIK-ben jó tanulni, ugyanis a hatalmas babzsákok, a klíma és a jó internet miatt kényelmesen lehet itt eltölteni a hosszú órákat. Szerintem nagyon színvonalas a képzésünk is, és egy versenyképes diplomát fogunk kapni. Élvezzük, hogy gyakorlatias az oktatás.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.